Ebben a cikkben:

Mozgássérült WC-zuhanyzó

2011. április 29.
4733
Mozgássérült WC-zuhanyzó

Természetesen tudjuk, hogy a “mozgássérült WC” kifejezés szakmailag nem túl korrekt, de a köznyelvben legalább annyian használják, mint azt – helyesen -, hogy “akadálymentes WC”. Az elnevezés nem feltétlenül tűnik fontosnak, pedig egy szempontból mindenképpen az. Utóbbi kifejezés rávilágít ugyanis arra, hogy a lényeg nem az, hogy a helyiséget mozgássérültek használhatják, hanem hogy mozgássérültek is használhatják, éppen azért, mert akadálymentes. Vagyis az akadálymentes WC-t mindenki bátran használhatja. Elvileg, gyakorlatilag van, hogy senki – nem kell sokat menni egy bezárt ajtajú, mondjuk tárolóként használt akadálymentes mosdóért sehol az országban (ahogyan egy akadálymentesítéssel foglalkozó rádióinterjúban többen meg is jegyeztük) -, de ez megérne egy önálló bejegyzést is, talán lesz is egyszer…

A kitérő után lássuk a konkrét esetet. Mint a legtöbb esetben, most is nyertes akadálymentesítési pályázat eredményeként készültek el az iskola akadálymentes WC-i. Ahogyan az OTÉK rendelkezik, minden szintre került egy. A helyiségekbe ugyan beáll egy-egy méretes pillér, azért sikerült használható módon kialakítani, a fordulókör (a kerekesszék megfordulásához szükséges 150 cm átmérőjű kör alapterület) is elfér – épphogy.

A zsinór a szellőzést kapcsolja, az alsó nyomógomb a vészjelző. Utóbbiból 90 cm-es magasságba is kellett volna egy...

A zsinór a szellőzést kapcsolja, az alsó nyomógomb a vészjelző. Utóbbiból 90 cm-es magasságba is kellett volna egy...

A pillér és a fal között éppen elegendő a hely a mosdó számára. A csaptelep könnyen kezelhető, a tükör dönthető, a szappan- és a kéztörlő adagolók elérhető helyen vannak.

Kicsit szűk a hely, de használható, minden eszköz könnyen elérhető.

Kicsit szűk a hely, de használható, minden eszköz könnyen elérhető.

Összesen 4 db, gyakorlatilag teljesen egyforma akadálymentes vizesblokk került kialakításra az iskolában. Az egyetlen különbség, hogy a földszinti mosdóban zuhanyzó is van, így – legalább elvileg – biztosítható, hogy a mozgássérültek is sportolhassanak az iskolában. A hely nem túl tágas, de az ülőke felhajtható, így a WC-re természetesen oldalról is át lehet ülni. A kapaszkodók segítségével a zuhanyzó-sarok is használatba vehető.

A WC mellett akadálymentes zuhanyzó, felhajtható ülőkével.

A WC mellett akadálymentes zuhanyzó, felhajtható ülőkével.

Az akadálymentes WC-k összességében a rendelkezésre álló hely viszonylagos szűkössége ellenére is jól használhatóak, hála a gondos tervezésnek és az ezúttal pontos kivitelezésnek.

Sikerült.

További bejegyzések az épületről

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása