Rólunk

Japáner - az akadálymentesítés szakértője

A Japánert frissen végzett, rehabilitációs szakmérnöki diplomával is rendelkező építészmérnökökként hoztuk létre 2002-ben. Cégünk az építészeti tervezésben és szakmérnöki feladatok ellátásában sokéves tapasztalattal rendelkezik. Tervezőként és akadálymentesítési szakértőként a kezdetek óta folyamatosan dolgozunk az ország egész területén az akadálymentes épített környezet kialakításán.

MOBILITÁS

LEGALÁBB

492

TELEPÜLÉS ORSZÁGSZERTE

ISMERTSÉG

TÖBB MINT

1571

CÉG VAGY SZERVEZET

TAPASZTALAT

MÁR

2002

ÓTA; VAGYIS KÖZEL 20 ÉVE

ÉRTÉK

RÉSZVÉTEL

96287

MILLIÓ FT BERUHÁZÁSBAN

AKADÁLYMENTES TERVEZÉS, REHABILITÁCIÓS SZAKMÉRNÖKI TEVÉKENYSÉGEK

Rendszeresen tervezünk új, akadálymentes használatra szánt épületeket. Meglévő épületek akadálymentesítésére szintén nagy számban készítettünk terveket. A legtöbbször azonban rehabilitációs szakmérnöki feladatokat látunk el; tervdokumentációkat véleményezünk, tervezőkkel konzultálunk, rehabilitációs szakmérnöki nyilatkozatot írunk, kivitelezési munkálatokat segítünk és felügyelünk, akadálymentesítési koncepciót készítünk stb.

 
HAZAI ÉS UNIÓS PÁLYÁZATOK

Részt vettünk szinte valamennyi infrastruktúra-fejlesztést érintő hazai és uniós finanszírozású pályázati körben. Ezalatt alaposan megismertük a pályázati rendszereket a pályázói oldalról. Emellett egyes akadálymentesítési pályázatok elbírásában és a projektek ellenőrzésében is kipróbálhattuk magunkat, de szakmentori feladatokat is kaptunk már.

 
KOMPLEX AKADÁLYMENTESÍTÉS

Munkánk során a legkülönbözőbb témákban kértek tőlünk segítséget, pl. akadálymentesítési segédeszközök vagy információs táblák beszerzésében. Innen indult 2011. környékén saját, tapintható táblák tervezésével és gyártásával foglalkozó vállalkozásunk, amely azóta már sok ezer darab Braille-írásos funkciójelző táblát, tapintható térképet vagy más információs táblát gyártott és szerelt fel országszerte.

 
MÉDIA

2011-ben saját blogot indítottunk. (A blogot már nem frissítjük. Eredetileg az akadalymentesseg.hu oldalon volt olvasható, az archivált változata a Blog menüpont alatt érhető el.) Az itt publikált anyagainkat rehabilitációs szakmérnöki továbbképzések anyagaiban is felhasználták. Meghívást kaptunk a Sziget fesztiválra, két alkalommal a Kossuth Rádióba és a Jazzy Rádióba is, ahol természetesen a komplex akadálymentesítésről szóló beszélgetéseken vettünk részt.

 
ELKÖTELEZETTSÉG

Az akadálymentesítés iránti elkötelezettségünk mit sem változott az évek során. Ahogy 2002-ben, úgy ma is azon dolgozunk, hogy olyan létesítmények szülessenek, amelyek megfelelnek a komplex akadálymentesítés törvényi és használati követelményeinek, miközben találkoznak az épület tulajdonosainak, használóinak az elvárásaival, valamint a tervezők, kivitelezők szándékaival és lehetőségeivel egyaránt.

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása