Meglévő burkolatra nagyon nehéz minden szempontból megfelelő vezetősávot tervezni és kialakítani, amint azt a mellékelt példa is mutatja.
A meglehetősen összetett mintázatú, vibráló burkolaton alig-alig látszik a fekete vezetősáv. A könnyebb érzékelhetőség miatt érdesített felület cserébe könnyen piszkolódik és alig takarítható.
Utólagos vezetősáv meglévő mettlachi burkolaton.
Mindenesetre az utólagosan leragasztott vezetősávok következetes rendszert alkotnak. A sávok 3-3 db szalagból állnak. A két szélső 5 cm széles, a középső kb. 2 cm, közöttük 8-10 cm hézaggal. A vezetősávok a széles közlekedő-váró két oldalán futnak végig, leágazva az ajtók, lépcsők, egyéb közlekedési irányok felé. Az elágazásoknál négyzet alakú “kihagyás” van.
Szokásosnak mondható baleset; a bútorok az akadálymentesítés után visszakerülnek a megszokott helyükre...
A csiszolópapírra emlékeztető felületű szalagoknak gyakorlatilag nincs vastagságuk, így csak a burkolat és a sávok közötti csúszásmentességbeli különbség segíti a vakokat a tájékozódásban. Kérdés, hogy ez, illetve az irányváltások jelzésének korlátai mennyire eredményeznek önállóan használható rendszert. Annyi biztos, hogy ezt a megoldást igen sok helyen alkalmazzák, ahol a burkolatok teljes felújítására nincsen igény, vagy lehetőség. Vajon megéri?
Majdnem sikerült.