A tájékoztató tábla egy bölcsőde udvarán áll, több társával együtt. Ritkán tapasztalható, mindenképp dicséretes megoldás, hogy már az udvaron informálódni lehet a főbb útvonalakról, a bejáratok helyéről. Az adott helyen szükség is van erre, mert az épület bejáratai, különösen az akadálymentes parkoló irányából nem is láthatóak.
A jó szándék ellenére azonban a tábla kialakítása számos szempontból nem túl szerencsés. A fehér háttérre nyomtatott ábrák és feliratok eleve nehezebben érzékelhetők, mint ha sötét alapra kerültek volna. A térkép láthatóan egy építész alaprajz átalakításával készült (egy-két szintkóta rajta is maradt). Az ábra néhol túl részletes maradt, néhol alig látszanak a vonalak. A betűk változatos magasságúak és vastagságúak, itt-ott csupa nagybetűvel (ami könnyebben olvasható egyébként, tehát táblákra érdemes nagybetűs karakterekkel írni), máshol pedig nem. A jelmagyarázat szövegeinek tördelése, a piktogramok esetlegesség szintén nem segíti a gyors áttekintést.
Tájékoztató helyszínrajzi térkép jelmagyarázattal.
Ebből a táblából többet is elhelyeztek az udvaron, és az épületen belül is, a bejáratoknál. Mivel csak egyféle tábla készült, mindegyiken rajta van a kültér és a beltér egyaránt, ami megint csak nem szerencsés. Egyszerre annyi információt kell átadni, amit az ember rögzíteni tud, és eljut a következő információig; jelen esetben kívül elég lett volna a bejáratokat megmutatni, belül ugyanígy szükségtelen az egész udvart ábrázolni.
A tábla a menetiránnyal ellentétes valóságot mutatja, jobb helyen lenne az út túloldalán.
A tábla nem vakbarát, nem tapintható kivitelű. Igaz, úgy tudjuk, hogy az érintettek nem is igazán szeretnek kültéri, elkoszolódott felületeket végigtapogatni. Érthető, ha így van.
(Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy sokszor célravezetőbb az alaprajzi ábrázolás helyett egyszerű irányjelző táblákat kitenni, könnyen érthető piktogramokkal, rövid, nagybetűs szövegekkel.)
A fentiek ellenére a tábla tulajdonképpen használható, és múlhatatlan érdeme, hogy egyáltalán létezik. Végülis:
Majdnem sikerült.
További bejegyzések az épületről